Elena szemszög:Másnap mint mindig korán keltem . Majd végigfutottam a környéket, ez ilyen bevettet hagyomány volt nálam már-már megszokás kellett ez nekem hogy reggelente teljesen felébredjek.Otthon mire hazaértem már kész volt a reggeli és apu már neki is kezdett mire leültem.- Jó reggel.-mondta még álmosan pizsamában .
- Jó napot inkább.! - mondtam neki viccesen hisz lassan már 8 felé járt az idő. Majd leültem az asztalhoz és gyorsan megettem a bundás kenyeret amit a házvezetőnő csinált .
-Mikor indulsz a könyvtárba ? -kérdezte apa miközben már felált az asztaltól és a szobájába vette az irányt.
- Valószínűleg lesz olyan 10 óra amire odaérek.Megpróbálok nem késni hiszem ez lesz az első napom. - mondtam reményekkel telve.
-Akkor jó.! -mondta majd becsukódott mögötte az ajtó
-Akkor jó. ! -mondtam utána viccesen miközben én is bementem a fürdőszobába lezuhanyozni .
A mai nap azt hittem valahogyan más lesz . Mármint hogy lett nyári munkám életemben előszór gondoltam akkor valami fontos munkát fogok végezni futkosni vagy telefonokat felvenni vagy ilyesmi. Ehelyett beraktak egy helységbe és leltározhattam egész nap. Elégé lehangolta dolgod. Valahogy el is menta kedvem az egésztől ott volta a nagy könyvtár és én nekem pont egy kicsi szobában kellet leltároznom. Kia kasztot
.Ebédkor ugy döntöttem nekem nem kell a könyvtár komor hangulata , pedig eddig imádtam a könyvtárakat de most valahogy minden megváltozott. Egy kis kávézóba mentem és kértem egy kávét meg egy salátát és leültem az egyik asztalhoz. Majd felhívtam a barátnőmet Serenát.
- Szia Elena -köszön barátnőm feldobottan .
- Szia Serena .! Mizujs .? Tetszik a munkád.? - kérdeztem érdeklődve
-Semmise az utolsó vizsgám már nem sikerült olyan jól az érettségin Urisen nagyon jól érzem magam a titkárságon . Olyan pörgös tudod hogy én meg úgyis azt szeretem ahogyan te is. És te .? A tiéd is olyan jó mint az enyém .?
- Nem Serena, sajnos az enyém elég lehangoló. -mondtam szomorúan
-Merthogy.?-kérdezte
- Hát beraktad egy szobába leltározni.- mondtam elkeseredve.
- Na csak azt ne , nem mondod komolyan ugye .?
-De de.! Még csak két órát ültem abban szobában de már most utálom.
-Az baj !- mondta barátnőm .
De akkor már nem tudtam odafigyelni rá mert egy olyan jó fennék jelent meg előttem amilyet még sosem láttam. Azt feljebb egy nagyon jól kigyúrt testtel találkoztam azt hittem leseik az állam .Aztán a telefonomon megnyomtam a" hívásvége" gombot .
Mára ennyi volt .Remélem tetszik..:) sziapuszimkinga .:) ♥♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése